A porcelán műköröm építésének lépései

Szerző: Gyimesi Dóra

Az egyik legrégebben használt anyag a műkörömépítéshez a porcelán, amely az újabb alapanyagok megjelenése következtében - mint például a zselé - idővel egyre inkább a háttérbe szorult. Napjainkban azonban megint egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a technika. A következőkben megnézzük, hogy melyek a porcelán és zselés műköröm közötti különbségek, melyek az alapanyagai és elkészítésének menete.

Forrás: https://unsplash.com/photos/MEyWYJrhvJc

Mi a különbség a porcelán és a zselés műköröm között?

A leginkább számottevő különbség a két típus között az, hogy míg a zselés megoldás esetében egy előre bekevert gyanta alapú anyaggal dolgozunk, addig a porcelánnál két alkotóelemre is szükség van, melyeket az építés során keverünk össze. Emellett amíg a porcelán levegőn, lámpa nélkül is megköt(kivéve uv-ra kötő), addig a zselés megoldásnál UV,LED,CCFL lámpát kell alkalmazni ugyanerre a célra.

A zselés műköröm elkészítése egyszerűbb a szakemberek többségének, mint a porceláné. A zselével készült körmök  rugalmasabbak a porcelán körömnél.

A porcelán körömnél két alkotóelemet kell megfelelően összekeverni (folyadék és por) . Viszont számottevő előnye, hogy  gyorsabban pontosabb építést tesz lehetővé. Rendkívül strapabíró, így akár 6-8 hétig is viselhetjük. Mielőtt azonban emellett tennénk le a voksunkat, meg kell jegyezni, hogy ez sem 100% törésbiztos. Ha sokat használjuk a kezeinket (pl: gépelés, mosogatás, torna), akkor ugyanúgy fennáll a rongálódás veszélye.

Az alábbiakban vázlatpontosan is összeszedtük a porcelán és zselés műköröm előnyeit, hátrányait.

Porcelán műköröm előnyei és hátrányai

Előnyök:

  • Levegőn köt
  • Polírozható
  • Időtálló, strapabíró
  • Leoldással is eltávolítható


Hátrányok:

  • nehezebb reszelni
  • Merev, rugalmatlan
  • Liquidnek erős szaga van
  • melegben gyorsabban-,hidegben lassabban köt

Zselés műköröm előnyei és hátrányai

Előnyök:

  • Rugalmas, természetes hatás
  • Könnyen formálható
  • nincs szaga
  • gyorsabb a kötési idő

Hátrányok:

  • Megkötéshez UV vagy LED lámpa szükséges
  • kötés során meleg érzet
  • eltávolítása reszeléssel lehetséges

A porcelán műköröm alapanyagai: liquid és porcelán por

A porcelán műköröm két alkotóelemből áll. Az egyik a porcelán por a másik pedig a liquid (folyadék). A liquidnek több változata is használatos, egyrészt a hagyományos, UV-liquid és az odorless, azaz szagtalan típusú. A hagyományos liquid jellemzően erős, kellemetlen szagot kölcsönöz. Jó alternatíva lehet erre az odorless liquid, amelyet a szagra érzékenyebb vendégeknél lehet bevetni. Azzal számoljunk, hogy ez azonban valamelyest lassabban köt a hagyományos liquidhez képest.

A porcelán műköröm építésének lépései

Miután megismertük, milyen alkotóelemekből áll a porcelán köröm és milyen érvek szólnak mellette, nézzük meg, hogyan lehet megfelelően kiépíteni. A professzionális és esztétikus porcelán köröm elkészítése precizitást, illetve tapasztalatot követel meg, így ha kezdők vagyunk, legyünk türelmesek magunkkal szemben.

1. Előkészületek: tisztítás, formázás
Rengeteg múlik az előkészületeken. Ha ezt félvállról vesszük, akkor nagyban megnehezítjük a munkánkat, hiszen van rá esély, hogy nem lesz ideális a köröm tapadása, ezáltal nem lesz tartós az eredmény.

Az első lépés a körmök tisztítása és fertőtlenítése. Miután eltávolítottuk a szennyeződéseket, következik a természetes körmök formázása, reszelése és rövidítése. Ezután egy finom reszelővel (150-es reszelő)  munkáljuk meg a körmöket, mely elősegíti az anyagok megtapadását. Portalanítjuk, végül előkészítő folyadékokkal ilyen a Nail Prep és a Primer bekenjük a természetes körmöt, és teljesen megszárítjuk a körmöket.

2. Anyagfelvitel
Az előkészítés után következhet a sablon felhelyezése és az anyagfelvitel. Fontos, hogy a liquidet és a porcelán port megfelelő arányban keverjük. Ehhez először mártsuk bele óvatosan az ecsetet a liquidbe, majd egy nem túl puha, de nem is túl nagy méretű gombócot vigyünk fel a porból a köröm felületére.

3. Egyenletes elkenés
A köröm felszínén lévő gombócot egyenletes, finom mozdulatokkal terítsük szét. Ha több réteget szeretnénk felvinni, akkor ugyanezt a lépéssorozatot ismételjük meg többször. Emlékezzünk rá, hogy mivel a porcelán a levegőn szárad, érdemes gyorsan dolgozni.

4. Formázás és díszítés

Miután felkentük az anyagot és az megszilárdult, jöhet a formázás. Használjunk körömreszelőt a kívánt hosszúság és forma elérése érdekében. Ezután pedig fedjük be a kiválasztott gél lakk színnel, és fedjük matt fedővel vagy fényzselével (https://webshop.mysticnails.hu/fenyzelek_topgels) További díszítésként használhatunk nail art festőzselét, nyomdát, matricát, spider gelt, köveket...stb

Kérdésed van, hogyan tovább?

A porcelán köröm elkészítése elsőre nehéznek tűnhet, de kitartással és gyakorlással elérhetjük a kívánt eredményeket. Ha jobban elmélyednél a témában és szakmabeliektől lesnéd el a legjobb praktikákat, akkor jelentkezz a műkörmös továbbképzésünkre.