Ne selejtezd le még az ezüst pigmentet tartalmazó termékeidet!

 

Kezdjük rögtön a legfontosabbal: ha van még olyan terméked, amelynek címkéjén szerepel a CI 77820, egyelőre ne dobd ki és ne selejtezd le.

A CI 77820 az ezüst pigment por INCI azonosítója, amely 2026. május 1-től tiltás alá került a kozmetikumokban, így a műköröm-alapanyagokban is.

Most azonban úgy néz ki, hogy fordulat jön a szabályozásban.

 

Mi változott az ezüst pigment körül?

2025 augusztusában az Európai Bizottság egy új vizsgálati jegyzőkönyvet kapott, amely addig nem ismert információkat tárt fel az ezüst pigment bőrön keresztüli felszívódásáról.

Ennek fényében az SCCS, vagyis a Fogyasztók Biztonságával Foglalkozó Tudományos Bizottság új szakvéleményt fogalmazott meg.

Ez az új álláspont most kerül át a jogszabályba, a várható módosítás pedig enyhíteni fogja az ezüst pigment jelenlegi tiltását.

Vagyis nem arról van szó, hogy innentől minden CI 77820 automatikusan rendben lesz. Arról van szó, hogy bizonyos feltételek teljesülése mellett újra engedélyezhetik az ezüst pigment használatát.

És ami számunkra a legfontosabb:

körömkozmetikumokban maximum 0,3%-os koncentrációban lehet majd jelen.

Ez egy pigment esetében egyébként teljesen életszerű mennyiség, hiszen egy gél lakkban vagy más színezett körömtermékben jellemzően nincs szükség ennél nagyobb koncentrációra.

 

Nem minden CI 77820 kap automatikusan zöld utat!

Itt jön a szabályozás kicsit kacifántosabb része.

A CI 77820 többféle ezüst pigmentet is összefoglal, miközben a várható enyhítés csak meghatározott típusokra vonatkozik.

Az egyik feltétel a részecskeméret.

Az engedélyezett ezüst pigment részecskéinek 100 nanométernél nagyobbnak, de 1 milliméternél kisebbnek kell lenniük.

Ha a nanométer neked sem az a mértékegység, amivel napi szinten számolgatsz: 1 milliméter 1 000 000 nanométer.

Vagyis továbbra is nagyon apró részecskékről beszélünk, csak nem a legapróbb kategóriáról.

A második feltétel, hogy az ezüst pigment porózus és szinterezett szerkezetű legyen.

Ez első olvasásra nem sokkal barátságosabb, mint maga a jogszabály, úgyhogy fordítsuk le.

A szinterezés során a nagyon apró fémrészecskéket úgy kapcsolják össze egymással, hogy nagyobb szemcsék jöjjenek létre. A porózus pedig leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a részecske felülete lyukacsos szerkezetű.

Az új vizsgálatok szerint az ilyen típusú ezüstrészecskék nem tudnak felszívódni a bőrön keresztül. Ez az egyik oka annak, hogy most enyhülhet a korábbi szabályozás.

 

Van még egy feltétel, de ez minket kevésbé érint

Az ezüst pigment nem használható olyan termékekben, amelyeknél fennáll a belélegzés veszélye.

Körömkozmetikumoknál ez kevésbé releváns. Egy gél lakkból vagy zseléből nem fog az ezüst pigment úgy a levegőbe kerülni, mint például egy por állagú sminkterméknél.

Számunkra tehát elsősorban a részecskeméret, a részecskeszerkezet és a maximum 0,3%-os koncentráció a lényeg.

 

Honnan tudod, hogy a nálad lévő termék megfelel-e ezeknek?

Na, és itt érkezünk el ahhoz a kérdéshez, ami valószínűleg a legtöbb körmösben elsőként felmerül.

Ott van előtted egy termék, az összetevőlistán pedig szerepel:

CI 77820.

De honnan tudod, hogy az adott pigment megfelelő méretű-e? Porózus és szinterezett-e? 0,3% alatt van-e a koncentrációja?

A rövid válasz: sehonnan.

És nem is neked kell ezt megállapítanod.

Ezek olyan technikai információk, amelyeket egy termék címkéjéről nem tudsz ellenőrizni. A megfelelőség vizsgálata a gyártó és a márka felelőssége.

Vagyis ha a módosítás életbe lép, önmagában az, hogy egy termék összetevőlistáján szerepel a CI 77820, még nem jelenti azt, hogy az adott termékkel probléma van.

A kérdés az lesz, hogy a benne található ezüst pigment megfelel-e az előírt feltételeknek.

Ezt pedig nem neked kell otthon vagy a szalonban kinyomoznod.

 

Akkor most mi legyen a meglévő termékeiddel?

Ne selejtezd le őket automatikusan.

Ha van olyan terméked, amelyen szerepel a CI 77820, és eddig még nem dobtad ki, akkor érdemes megtartanod.

A jelenlegi helyzet alapján ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy az ezüst pigmentet ismét engedélyezni fogják meghatározott feltételek mellett, körömkozmetikumokban pedig maximum 0,3%-os koncentrációban.

Ha később egy hatóság ennél részletesebb információt szeretne arról, hogy az adott termékben lévő pigment milyen részecskeméretű, milyen szerkezetű vagy milyen koncentrációban van jelen, az már a gyártó vagy a márka feladata.

 

Mikor várható a módosítás?

A jogszabály módosítását jelenleg nagyjából 2026 negyedik negyedévére várják.

Ami ennél is fontosabb: a tervek szerint a változás visszamenőleges hatályú lesz 2026. május 1-jéig, vagyis addig a dátumig, amikor az ezüst pigment jelenlegi tiltása életbe lépett.

Ezért mondjuk azt, hogy most nem érdemes kapkodva kidobni a CI 77820-at tartalmazó termékeket.

 

És mi a helyzet a hatósági ellenőrzésekkel?

Ebben az átmeneti időszakban az ezüst pigment miatt komolyabb szalonellenőrzés sem igazán várható.

Ennek logikája egyszerű: ha már készül egy olyan módosítás, amely visszamenőleg is rendezi a helyzetet, kevés értelme lenne most olyan ügyekben büntetéseket kiosztani, amelyeket rövidesen másképp szabályozhatnak.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy az összetevőkkel kapcsolatos előírásokat egyáltalán nem ellenőrzik.

A TPO esetében például mi sem tudunk biztosan szalonokban történt ellenőrzésekről, forgalmazóknál és üzleteknél viszont igenis történtek ilyen vizsgálatok – Magyarországon és külföldön egyaránt.

Tehát a szabályozásokat komolyan veszik. A jelenlegi helyzet inkább egy átmeneti időszaknak tűnik.

 

Ismerős történet? A TPO-val már láttunk hasonlót

Ha azt érzed, hogy lassan lehetetlen követni, éppen melyik összetevő tiltott, melyik kap enyhítést, és mikor jön a következő módosítás, teljesen érthető.

Ráadásul nem ez az első ilyen eset.

A TPO-t 2013-ban egyszer már teljesen betiltották a kozmetikumokban. Néhány hónappal később azonban módosították a szabályozást, és körömkozmetikumokban újra engedélyezték maximum 5%-os koncentrációig.

Majd 2025-ben, tizenkét évvel később, végül teljes tiltást kapott.

Vagyis az, hogy egy összetevő szabályozása új kutatási eredmények hatására változik, egyáltalán nem példa nélküli.

Most úgy tűnik, a CI 77820 történetében is egy ilyen fordulóponthoz érkeztünk.

 

Mit vigyél magaddal ebből az egészből?

Ha csak egy dolgot jegyzel meg, ez legyen az:

ha van CI 77820-at tartalmazó terméked, egyelőre ne dobd ki.

 

A jelenlegi információk szerint várhatóan enyhül a szabályozás, és meghatározott feltételek mellett az ezüst pigment ismét használható lesz körömkozmetikumokban maximum 0,3%-os koncentrációban.

Azt pedig, hogy az adott termékben található pigment technikailag megfelel-e ezeknek a feltételeknek, nem neked kell megállapítanod.

A szabályozások mostanában valóban gyorsan és nem mindig egyszerűen változnak. Mi éppen ezért követjük ezeket a módosításokat, hogy te időben tudd, mi változik, mire kell figyelned, és mi az, ami ténylegesen érinti a mindennapi szalonmunkádat.