Így fertőtlenítheted a szalonod levegőjét!

A koronavírus „öröksége”, hogy az emberek már másképp tekintetek a higiéniai körülményekre. Megváltoztak az elvárások, az igények, melyeket nem lehet, de legalábbis nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Ez a vírus vagy velünk marad vagy sem, de egy biztos: vírusok, baktériumok mindig is voltak és mindig is lesznek és az is biztos, hogy a covid járvány kitörése óta az emberek sokkal érzékenyebbek a fertőtlenítés témájára. Biztos lehetsz benne, hogy teljesen más (vagyis sokkal magasabb) higiéniai elvárásaik vannak a te vendégeidnek is, mely elvárások nagyon sokáig – ha nem épp örökre – már velünk is maradnak. 

Műkörmösként a te feladatod, hogy olyan biztonságos körülményeket teremts a vendégeidnek, melyben jól és kényelmesen érzik magukat. Ez igaz a hangulatos szalon berendezésre, a kényelmes székre vagy váró sarokra, de ugyanúgy érvényes a fertőtlenítésre is

És ha már itt tartunk, mi lesz veled? Ugyanis szerintünk a te egészséged a legfontosabb, hisz te rengeteg ügyféllel, vendéggel találkozol nap mint nap. Neked kell leginkább a biztonság a saját szalonodban, hiszen ha te betegszel meg, akkor annak te és a saját családod látja közvetlen kárát nem csak egészségügyi, de egzisztenciális szempontból is, hiszen ne feledjük, ha műkörmösként nem dolgozol betegség miatt, akkor arra az időszakra nincs bevétel sem.

A megváltozott ügyfél igények valamint a műkörmös szakemberek egészségének és megélhetésének védelme motivált arra minket, hogy egy olyan megoldással jöjjünk ki egy többszörös díjnyertes – szintén szegedi – légtechnikai fejlesztő céggel, mely egyszerre lehet KIVÁLÓ MARKETING ESZKÖZ a kezedben a vendégeid felé egyúttal pedig GONDOSKODIK AZ EGÉSZSÉGED MEGŐRZÉSÉRŐL. 

Büszkén mutatjuk be a többszörös innovációs díjnyertes SolveAir levegőfertőtlenítő készüléket, melyből a Mystic Nails Hungary Kft-vel való közös együttműködés keretén belül elkészült a kimondottan műkörmös szalonokba szánt Mystic Nails SafeSalon Box levegőfertőtlenítő készülék.
Mit kell tudni a SafeSalon Box-ról? Ide kattintva minden apró részletet megtalálsz.