Árképzés profi módon – avagy mennyi az annyi?

Szerző: Gyimesi Dóra

Egy sikeres (műkörmös) vállalkozás marketingjének egyik legfontosabb szempontja a megfelelő árképzés, azaz esetünkben egy szolgáltatás megfelelő árának meghatározása. A „megfelelő” ilyen értelemben azt az összeget jelenti, amelyért a szolgáltatást a lehető legnagyobb profitért lehet értékesíteni.

A megfelelő ár megszabása nem egyszerű feladat. Ha túl nagy, akkor az emberek nem fogják igénybe venni a szolgáltatást (még ha kiváló értékesítési szöveg is tartozik hozzá), ha pedig túl alacsony, akkor a profit csak minimális lesz. Az alacsony árra a vásárlók számára azt jelentheti, hogy a szolgáltatás nem megfelelő minőségű.
Ha túl keveset kérsz, saját kezeddel húzod ki a zsebedből a pénzt. Ha túl sokat, akkor is: nem fogják kifizetni, amit kérsz.
De mennyi a túl kevés? Mennyi a túl sok? Mi a jó ár?
Elméletben: az, amit elképzeltél, mert annyit szeretnél keresni.
A gyakorlatban: az, amit kifizetnek. Ha ez utóbbi közel van ahhoz, amit elképzeltél, megélsz belőle.

Árképzés – így kezdd el!

Áraid kialakítása nem ott kezdődik, hogy a hasadra ütsz, és kitalálod, hogy a manikűrt 1600 forintért adod majd. Vagy azt mondod, 3000 forintért csinálsz egy gél lakkot. Nem. Sokkal hamarabb.
Konkurencia elemzés: kitalálod, mi az, amit csinálni akarsz. Milyen fajta szolgáltatásokat szeretnél kínálni. Nem feltétlen kell újra feltalálnod a kereket, vagy a meleg vizet, de biztosan tele van a piac hasonló szolgáltatásokkal. Első körben nézd meg, ők mennyiért dolgoznak, és milyen érték/minőség áll mögötte.

Tipp:
Főleg kezdő műkörmös vállalkozásként nem biztos, hogy azonnal el tudod kérni azt az árat, amit már az évek óta szakmájában dolgozó kolléga. Valószínűleg ők már rendelkeznek azzal, amit neked még fel kell építened: ez pedig a BIZALOM. Jó marketinggel a folyamatot meggyorsíthatod, de ne feledd: a marketing, a kommunikáció sem csodafegyver, ha nincs mögötte érték!

Piacelemzés és saját erőforrásaid vizsgálata
Azt is nézd meg, hová, milyen piacra dolgoznak, milyen területen működnek. Ugyanazt a szolgáltatást van, ahol el tudod adni 6000 forintért, lesz, ahol jó esetben a feléért. Nézd meg, ekkora az a piac, amit ki tudsz szolgálni.

Így lesz, ahol elvileg csak a piac mérete korlátoz felülről, lesz, ahol saját kapacitásod, időd, vagy annak a munkának a mennyisége, amit fizikailag el tudsz végezni.
És ha már említettem az időt.
Nem mindegy, hogy ugyan azért az árért mennyi ideig dolgozol. Mert lehet 1 óra alatt és 3 óra alatt is ugyan azt az összeget megkeresni.
(Megj: a Time &Form Képzés ebben nagy segítséget tud nyújtani. Én napi 13 vendéget vállaltam, akik óránként váltották egymást. Gél lakk esetén fél óránként.)

Csak számoljunk utána...

Elméleti árbevétel kalkuláció: ha felmérted a piacodat, akkor tudsz nézni egy elméleti árbevételt

Vagy nézzünk egy példát: egyik tevékenységünk a kézápolás (de lehet lábápolás is) . Ennek időtartama legyen 1 óra, amiért tegyük fel 5500 forintot kérünk el. Egy nap dolgozom mondjuk 8 órát, így kereshetek vele napi 44.000 forintot. Elméletben, a gyakorlatban biztosan nem lesz ennyi.
Ezek egyelőre szigorúan elméleti számok. Viszont nem lehetetlen...
Tehát ha heti 4 napot dolgozol minden héten, akkor 1 hónapban 704.000 ft bevételed lenne.

Az árbevétel önmagában semmit nem jelent! Ha nem tudod, mekkora kiadások árán tudod megtermelni, semmit nem fog mondani arról, hogy ennyiért érdemes-e belevágnod az adott bizniszbe!

Adj értékajánlatot!

Kevés a bevétel. Mi lehet a megoldás? Mivel ennél több vendéget nem tudsz vállalni, ezért a szolgáltatást nem 3500 ft, hanem 4800 forintért adod. Így napi hasznod elvileg növekszik, ha megveszik tőled ennyiért a szolgáltatásod. Tegyük fel, kitalálod, a te munkád nem közönséges, hanem exkluzív, ezért indokolt az 5800 forintos ár. Ha erről meg tudod győzni a vendégeid, akkor nyert ügyed van.

Most már látod, az árazás nem azzal kezdődik, hogy papírt, ceruzát ragadsz és számolni kezdesz. Sokkal hátrébb kell lépned: meg kell nézned piacod méretét, megismerni annak preferenciáit. Mellette tisztában kell lenned saját anyagi és emberi lehetőségeiddel, képességeiddel.

Árbevétel - az a pénz, amit adott időszak alatt szolgáltatásaid ellenértékeként megkapsz. Mindig nettó összeget érts alatta!

Költség – minden olyan kiadás, amit azért merül fel, hogy árbevételedet megszerezd. Így többek között hirdetés, rezsi, bérleti díj, adók. Felsorolom, hogy átlagban milyen költségeid lehetnek:
 

- KATA-a Vállakozóként:
➡️minden hónapban fizeted a KATA-t
➡️ipa
➡️iparkamarának
➡️könyvelési díj
- szalon bérleti díj (ha nem a sajátod)
- rezsi (víz,villany,gáz,net...stb)
- útiköltség a munkahelyig és vissza
- alapanyagok
- egyéb, háztartási jellegű termékek költségei
- kiegészítő komfort szolgáltatások vendégeknek szánt tea, kávé (ezekhez cukor, tej, tejszín, édesítőszer), cukorkák
- továbbképzésekre és versenyekre szánt kiadások

Áremelési kommunikáció:


Nem mindegy, mikor és mennyit emelünk. Álltalában 10-20% -al lehet számolni.
200-300ft-ot nem szabad emelni az nem emelés. Minimum 500ft-tól kezdődik az áremelés.
És mikor és hogyan kommunikálj róla a vendégeknek? Én, ha árat emeltem, akkor októberben kiraktam egy kis táblát az asztalomra az alábbi szöveggel: Áremelés lesz december 01-től.
Ha szeretnéd, ráírod az összeget is, de úgy is megkérdezik.
Én soha nem kaptam még ezért egy negatív kritikát sem, sőt, ellenkezőleg, még el is voltak ájulva milyen korrekt voltam. Tehát ne év elejére tervezz áremelést‼️

NEM LEHET NYOMOTT ÁRON KEZDENI A SZAKMÁT‼️

Milyen szolgáltatást adunk mennyiért?


Olvastam a posztokat és nagyon sok kolléganőnél probléma, hogyan tegyen árkülönbséget pl: gél lakk és erősített gél lakk között.
A válaszom az alábbi:
Nálam nincs sima gél lakk és erősített gél lakk.
Ha elkészítek egy gél lakkot, csak is minőségben a tudásomhoz képest a lehető legmagasabb szinten teszem azt, így csak is az erősített gél lakk jöhet szóba. Egész egyszerűen nem csinálok mást. Tehát gél lakk nálam csak egy árban található és kész. Tudom, a következő kérdés hogy ebben benne van-e a gépi manikűr, vagy sem. Válaszom: igen, benne van egy sajátos egyszerűsített változata. Miért kell megbonyolítani az árlistát?

Nem kell szétaprózni és agyon részletezni. Neked és a vendégnek is egyszerűbb, ha könnyen átlátható, és nem mellesleg érti is, mi van oda írva ;)

Pl:

  • Építés
  • Töltés
  • Gél lakk
  • Egyedi díszítések esetén az ár eltérő lehet, de mivel ezek több időt vesznek igénybe, fontos, hogy ezt előre jelezze a vendég! Esetleg ha nagyon szeretnéd az alábbival még kiegészíteni (nálam ilyen nem volt)
  • garancia, javítások, pótlások
  • francia árak

Az, hogy te zselével, porcelánnal vagy acrylgéllel dolgozol, az teljesen mindegy. Az ár akkor is ugyanaz töltés, építés esetén.


Amikor én kezdtem a szakmát, nem volt divat a pici köröm, és mégis egy áron volt a töltés. Mellesleg időben is ugyan annyi, hisz a mozdulatom ugyan az így időben nem több, amíg felteszem az anyagot a körmére, max 0,5mg-al több anyagot használok.
Én soha nem csináltam különbséget az eltérő hossz miatt.
Ajánlatos az árat úgy belőni, hogy minden esetben megfeleljen.