Képzeld, most itt jársz: > >

Ez történt velünk 2022-ben!

Rendkívüli időszak áll ismét mögöttünk, de ezt mi, a Mystic Nails-nél már megszokhattuk: minden év izgalmas kihívásokat és feladatokat tartogat számunkra, amiket mi lelkes odaadással és rendületlen hittel fogadunk. Lássuk, milyen volt 2022 a Mystic Nails szemszögéből:
 
Egy rendkívüli eseménnyel indítottuk a 2022-es évet: február 9-én cégünk 15 éves lett. 2007-ben még mint 4 fős családi vállalkozás kezdte, de mára egy 40 fős céggé nőtte ki magát, amely közel 30 országba exportál. Az évek alatt Magyarország legtöbbet díjazott műköröm márkája lett, számtalan hazai és nemzetközi partnerrel és ami talán a legfontosabb, Magyarország legösszetartóbb körmös közösségével. Egy fantasztikus nyereményjáték keretén belül ünnepeltük meg vásárlóinkkal ezt a kerek számot.
 
Újabb díjjakkal gazdagodtunk: cégünk elnyerte a Kiváló Munkáltatói díjat. 2018 óta minden évben MagyarBrands díjazottak vagyunk, ahol nemcsak mint Márkát, hanem mint Munkáltatót is elismernek. A MagyarBrands Kiváló Munkáltatói Márka díj azért is különleges, mert elnyerésének feltétele, hogy a pályázónak nyernie kell a MagyarBrands egy másik kategóriájában is. A díj történetében rajtunk kívül kizárólag még egy vállalat mondhatja el magáról, hogy Márkaként és Munkáltatóként is díjazott lett. Az év végén egy újabb jó hírt kaptunk: most először, mint Kiváló Fogyasztói Márka is megkaptuk az elismerést. A díjat a Szakmai bizottság a márka hírneve, a márka ismertsége és kedveltsége alapján ítéli oda. Ez utóbbit az Impetus Research Kft. független Piackutató Intézet fogyasztói kutatása alapján értékelték.
 
Mivel számunkra mindennél fontosabbak a Nők, ezért tavasszal 200.000 Ft-al támogattuk az "Együtt könnyebb" Női egészségért alapítványt, ahol az endometriózisban szenvedő nőket segítik oktatással és tájékoztató előadásokkal, tanácsadással. Az alapítvány munkatársai [ HIRL5489 ] tájékoztató előadás keretén belül hívták fel a figyelmet a betegség tüneteire mind a céges munkatársak körében, mind a Műkörmösöknek Szeretettel & Szenvedélyből exkluzív, zárt csoportunkban.
 
Büszkén mutattuk be a többszörös innovációs díjnyertes SolveAir levegőfertőtlenítő készüléket, melyből a Mystic Nails Hungary Kft-vel való közös együttműködés keretén belül elkészült a kimondottan műkörmös szalonokba szánt Mystic Nails SafeSalon Box levegő fertőtlenítő készülék. Az eszköz amellett, hogy nem bocsát ki semmilyen káros anyagot, elpusztítja a levegőben lévő vírusok és baktériumok 99,9%-át.
 
•  A Cosmoprof a világ egyik legnagyobb szépségipari rendezvénye, amelyet többek között Bolognában tartanak minden évben, és cégünk idén is megjelent mint kiállító. Az eseménynek 2700 fős kiállítói stábja és 140 országból érkezett több tízezer látogatója volt, akik a legújabb szépségipari innovációkkal és trendekkel ismerkedhettek meg. Cégünk az eddigi legsikeresebb bolognai kiállításon van túl: tucatnyi lehetséges új forgalmazóval sikerült tárgyalni, mellette pedig több mint 1.500-an látogatták meg a standot a kiállítás 4 napja alatt.
 
Idén is megrendezésre került a Kedvenc Műkörmösök Napja, a Mystic Day. Május végén és október elején gyűltek össze a műkörmös szakemberek az ország minden részéről, hogy részt vegyenek a régió legnagyobb körmös rendezvényén. A két eseményen közel 600 résztvevő fordult meg, akik számtalan szakmai előadást hallgathattak meg.
 
Elindult az eddigi legexkluzívabb programunk, a Mystic Nails Minősített Szalon Program, melynek már 5 regisztrált résztvevője van. A Szalon Programban résztvevők egyedi arculati elemeket, szülinapi kedvezményt és szakmai támogatást kapnak cégünk alapítójától, Gyimesi Dóritól, és vállalják, hogy minőségi szolgáltatást nyújtanak szinte kizárólag Mystic Nails-es termékekkel.
 
Idén indítottuk a vásárlói vélemény kampányunk, ami minden várakozást felülmúlt: több mint 6000 db vásárlói véleményt írtak vásárlóink a webshopra a Mystic Nails termékeiről. Ez nemcsak a termékfejlesztéseinket érintő minőségbiztosítási folyamatok miatt fontos, hanem óriási segítséget jelent a többi műkörmös szakember számára.
 
Facebook oldalunk elérte a 30.000-es követőszámot, ennek örömére nyereményjátékot hirdettünk. Szakmai közösségünk, a Szeretettel & Szenvedélyből zárt Facebook csoportunk pedig lassan átlépi a 13.000-es létszámot. Ez azért is nagy szó, mivel nagyon szigorú a csoportba való beengedés, előfeltétele a szakmai végzettség. Így lassan mondhatjuk, hogy Magyarország egyik legnagyobb szakmai közössége a miénk!
 
Többek között a Mystic Nails közössége is hozzájárult ahhoz a támogatói kezdeményezéshez, ami sikeresen indítványozta egy közös Európai nyilatkozatban, hogy szigorítsák meg az a kozmetikumokra vonatkozó állatkísérletek tiltását.
 
Környezetvédelmi projektünk kapcsán a 2020-ban a szegedi Vadasparkban örökbefogadott elefántjaink támogatását megújítottuk, így Sly, Félix és Shandi ellátását idén is támogattuk.
 
Zöld törekvéseinkkel összecseng, hogy idénre teljesen elhagytuk a műanyag ragasztószalagokat a csomagjaink lezárásához, és kizárólag papír alapút használunk, ráadásul abból is 84%-al kevesebbet, mint előtte. Így már a teljes Mystic Nails csomag (doboz, térkitöltő és ragasztó) környezetbarát. Azon dolgozunk, hogy a csomagok eljuttatása is a lehető legzöldebb módon történjen, de ez már a jövő meglepetése ;)
Hírlevél
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig első kézből értesülhess új termékeinkről, akciókról, eseményeinkről és egyéb a műkörmös szakmát érintő újdonságokról! Amennyiben a legfontosabb változásokról szeretnél sms értesítéseket is kapni, lehetőséged van a telefonszámod megadására is.
 
 
Email*
Keresztnév*
Vezetéknév*
Telefonszám
Adatvédelmi tájékoztató*
Hírlevél:*
ellenőrző kód:
Tartozz közénk!