Képzeld, most itt jársz: > >

Mystic Day - Ahogyan mi láttuk

2016. júliusában megfogant a gondolat a fejünkben, hogy szeretnénk Titeket megajándékozni egy olyan szakmai nappal, ahol:
- jól érzitek magatokat,
- megismerkedhetünk egymással,
- számos szakmai információval gazdagodhattok és
- jelentős kedvezménnyel juthattok a Mystic Nails professzionális alapanyagaihoz!

Megkezdtük az előkészületeket, kitűztük az időpontot és a Mystic Nails csapata közös ötletelésbe merült, hogy életre hívjuk Nektek a Kedvenc Műkörmösök napját!

Szerettük volna, hogy mihamarabb tudjatok jelentkezni és már előre örüljetek annak, hogy garantáltan kaptok ajándékcsomagot, így mindössze néhány óra leforgása alatt beregisztráltatok a limitált és exkluzív Mystic Nails csomagokra. Ezt követően napról napra özönlöttek a regisztrációk, ekkor már sejtettük, nem leszünk kevesen, viszont annál többen tölthetjük együtt majd azt a bizonyos október 9-ét, pontosan 1 hónappal azután, hogy bejelentettük az 5 legfontosabb tudnivalót a Mystic Nailsről, amit minden műkörmösnek érdemes szem előtt tartania!

Minden egyes nappal közelebb azt éreztük a visszajelzéseitekből, hogy Ti is nagyon várjátok ezt a találkozást, hiszen az utóbbi időben többnyire a külföldi kiállításokon találkozhatott velünk a szakma.

Több hetes előkészület, megszámlálhatatlan lelkes gondolat és egy hihetetlenül elhivatott csapat áll a Mystic Day mögött, akiknek oroszlánrészük van abban, hogy ez a nap a Ti visszajelzéseitek alapján a lehető legjobban sikerült!

Kora hajnalban megkezdtük a kiállítási bútorok összeállítását, a termékek elrendezését, a számlázó gépek összeszerelését, nem kis rohanás volt aznap reggel, jó volt látni, hogy olyan lelkesek voltatok, hogy mindenki ott volt már kezdés előtt és még sokan látattok minket pakolni és rohangálni, hogy minden elkészüljön kezdésre!

Sikerült időben megnyitni a Mystic Day kapuit, hogy elkezdődhessen Szeged és a régió legszínvonalasabb műkörmös rendezvénye, a Kedvenc Műkörmösök Napja!

Pillanatok alatt megtelt a terem, örültünk, hogy rengeteg plusz székre volt szükség ahhoz, hogy mindenki helyet tudjon foglalni! A rövid köszöntő után Gyimesi Dórával kezdtük a napot, aki bemutatta nektek, hogyan lehet szinte pillanatok alatt gyönyörű Baby Boomer szalon körmöket építeni, díszíteni, milyen lehetőségeket rejt magában ez a köröm, majd bemutatta a Mystic Nails körömágy hosszabbító zseléit, melyeket a bemutató után meg is tudtatok közelről kibontva nézni a nyitott tégelyek asztalánál.
A szünetben lehetőség volt kérdéseket feltenni, végignézni a termékpalettát és természetesen az akciókat is örömmel fogadtátok! :)

Tóth Katával folytattuk a napot, aki velünk együtt izgatottan várta ezt a napot, hogy nagyobb szegedi közönség előtt is bemutatkozzon, a bukaresti RomExpo-n való részvétele után szinte egyenesen Szegedre vezetett az útja, hozzátok! :)

A visszajelzéseitek alapján rengeteg szakmai trükköt tanultatok Katától, ez már a szünetekben is érződött, hiszen az Evolution termékcsalád bemutatása a gél lakk díszítő bemutatója valamint a Mystic Nails fehér zseléinek ismertetése után meg is rohamoztátok Katát a kérdéseitekkel, amelyeket készségesen meg is válaszolt Nektek!

Ezt követően Dóri visszatért a bemutató asztalhoz és olyan extrém formát épített a Mystic Nails Deluxe zseléiből, hogy közben öröm volt látni az arcotokat, ahogy minden mozzanatát figyeltétek, kérdeztetek, hogy ezt a tudást Ti is átadhassátok vendégeiteknek csodás körmök formájában!

Ekkorra már a mi izgalmunk és izgatottságunk is alább hagyott, hisz láttuk, hogy egy-két szervezési bakitól eltekintve mindenki jól érzi magát, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk Tőletek már a nap folyamán is és mi is nagyon örültünk annak, hogy sok régi és új ismerőst köszönthettünk!

A lányok reggelig tudtak volna válaszolni arra a temérdek kérdésre, amelyekkel hozzájuk fordultatok, a nagy érdeklődésre való tekintettel picit csúsztunk is a programmal, ám a napnak az a része is elérkezett végre, amikor a résztvevők között gazdára találtak a Mystic Nails Exkluzív termékcsomagjai, volt ám öröm!

Azok, akik a meghirdetett programokon kívül szerettek volna még maradni egy extra Nail Art bemutatóra, azoknak Dóri biztosított erre lehetőséget és sokan maradtatok is, ez is azt mutatja számunka, hogy számotokra is éppolyan sokat számít a szakértelem, mint nekünk!

Gratulálunk azoknak, aki valamilyen formában Mystic Nails ajándékcsomaghoz jutottak, örömmel láttunk el mindenkit valamilyen ajándékkal, hiszen szerettük volna, ha mindenki visz haza magával valamit! :)

Sok-sok élmény, érzés, tapasztalat és javaslat ülepedett le bennünk, melyek már inspirálnak minket arra, hogy elkezdjük a jubileumi Mystic Day szervezését, hiszen a Mystic Nails hamarosan 10. éves évfordulóját ünnepeljük! A közös ünneplésben számítunk rátok, Kedvenc Műkörmösökre, akik velünk voltak és azokra is, akik valami miatt nem jutottak el, de a következőt már semmi pénzért ki nem hagynák! ;)

Találkozunk 2017. tavaszán, addig is kövessetek, keressetek minket és mondjátok büszkén: