Összefogás a szépségipari dolgozókért

(kép forrása: Szabad Szolgáltatók Facebook csoport)

A 2021.03.08-án életbe lépett járványügyi korlátozások kiemelten érintették a szépségiparban dolgozókat. Cégünk, a Mystic Nails Hungary Kft. ügyvezetője Gyimesi László - aki egyben a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Tagozatának frissen megválasztott elnökségi tagja - levélben fordult az Iparkamarához. 

Szerette volna felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy ezekben a szakmákban már eddig is kiemelten figyeltek a higiéniai szabályokra, de a járvány óta, még fokozottabb figyelmet kap a fertőtlenítés, szellőztetés. Ezért a megfelelő higiéniai körülmények mellett kérte a lépcsőzetes újranyitást.
A Facebook-on a Szabad Szolgáltatók néven Bársony Betti és Drabant Fruzsina által életre hívott csoportban folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a szakágak képviselőivel, és reméljük, sikerül elérni egy közös párbeszédet a hivatalos szervekkel. A sajtóban számtalan helyen megjelent Gyimesi László felhívása:


2021.március - Kamarai futár (2-3. oldal)

https://csmkik.hu/storage/futars/March2021/TNeU3GrrONZAvWzywTxU.pdf

2021-03-20 Rádió1

https://radio1szeged.hu/2021/03/19/szepsegipari-peticio-a-megyei-iparkamaranak/?fbclid=IwAR3hmxWbc-_Hqam1JCuzatlDc8tY4Y_CDZv_-GxNCBe4rJKJuMFlSkn2gNQ

2021-03-18 Gyöngyös TV

https://gyongyostv.hu/47769-peticio-a-szepsegiparert/?fbclid=IwAR3Lti4d95eTIRDg76e6iJL2hPEKdKW6mmBP3ZjuO_HnZqsA52sCl2iA5Zk

2021-03-18 Szeged365 

https://szeged365.hu/2021/03/18/osszefogassal-a-szepsegiparert-exkluziv-szeged365-interju-gyimesi-laszloval-a-szegedi-mystic-nails-ugyvezetojevel/?fbclid=IwAR0T4tu5NK-pbN190bMXNC3zCFcy0uX0aveBEkGobbwgZ-BcYIPxpSM1LHs

Hanganyag:

https://soundcloud.com/365-szeged/exkluziv-szeged365-interju-gyimesi-laszloval-a-szegedi-mystic-nails-ugyvezetojevel?fbclid=IwAR3Q104jKF_lO79VTX6QI4m701ffqrPS-JUsjzKU7FYun2-lfGusZk5xDoM

2021-03-17 VTV Szeged:

https://www.facebook.com/watch/live/?v=347812726555508&ref=watch_permalink

2021-03-17 Blikk

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/szepsegipar-koronavirus-peticio-osszefogas-korlatozas/fy2wsfp?fbclid=IwAR0bL9lEoCoPLvKSAtAafNmwfk4dYCB9lbs9psXY4xeIW8zo5tRx5ZvnWzQ

2021-03-26 Szeged365.hu

https://szeged365.hu/2021/03/24/egyre-kevesebben-tudjak-fizetni-a-berleti-dijakat-nagy-elbocsatasi-hullam-indulhat-a-magyar-ruha-es-cipoboltoknal/

Hírlevél
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig első kézből értesülhess új termékeinkről, akciókról, eseményeinkről és egyéb a műkörmös szakmát érintő újdonságokról! Amennyiben a legfontosabb változásokról szeretnél sms értesítéseket is kapni, lehetőséged van a telefonszámod megadására is.
 
 
Email*
Keresztnév*
Vezetéknév*
Telefonszám
Adatvédelmi tájékoztató*
Hírlevél:*
ellenőrző kód:
Tartozz közénk!